Kormot szór szemembe
a reszketeg alkony,
tétova lépteim
konganak a parton.
Emléktó üvegén -
mint vékony cukormázt -
a hirtelen jött fagy
jéghártyát cicomáz.
Gondolatban élek -
testem már hitetlen -,
megdermedt énemet
lábnyomodba tettem.
Fagyos hangulathoz
nem tapad meleg szó,
kandalló nélküli
didergő a kunyhó.
Magam mellé fekszem -
magányom markolom -,
s pattogó hasábok
zenéjét álmodom.
2006-12-30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése