Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít!
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány kortárs.
Csak egyszer élhet minden volt vitéz,
pedig ifjúként többről álmodik,
rá sem gondol még, milyen sár-nehéz,
mikor jövője sírba áldozik.
Ma még itt vagyunk, létünk elvisel,
tegyük le terhünk, mit lelkünk cipel!
2008. december 18.
Czila írásai - versek, novellák, kisregények, publicisztikák, az élet különös dimenziói.
2021-01-20
Karácsonyi szonett
Mindvégig
Hívlak, mint hűl a félhomály,
csak szunnyadj még a padon,
szólok, ha dűl a kertre már
a pilledt pára vakon.
Húzódj az ablakok mögé,
keverd gőzölgő teád,
s érezd az illatok közé:
mindig gondolok terád.
Billegő bárkánk – hintaszék,
hajónk most biztos világ,
derekunk védi puha pléd,
lábunkat öreg kutyánk.
Előttünk múló élvezet,
a nagy életkönyv pihen,
abba kell írnunk szépeket
mindvégig – én úgy hiszem.
2011. február 23.
Január bontja már
Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.
A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.
Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.
Csak létezik a körút, – vaskos teste piheg,
a karácsonyi díszek mámorában libeg.
Az Andrássy úton – hosszú polipkarok –
platánokon nyúlnak a fényfüzér-sorok.
[...]
Volt-e igaz ünnep, vagy csak szünetelt a bánat?
Január bontja már a karácsonyfákat.
2008- 01- 02
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)